Ez azt hiszem érthető, hiszen az éjjeli virsli mennyiséget talán még fel sem dolgozta a szervezetem. Nem volt rá szüksége, és pihenni akart. 

Ezért megnéztünk még egy filmet, mielőtt vissza kellett volna vinni a tékába. Aztán úgy du. 2 körül megettem a lencse főzeléket, csak úgy magában. (Gazdagodjunk, gyarapodjunk....)

Aztán felöltöztem, és elindultam, hogy vissza viszem a kivett filmeket a tékába. Kicsit hideg volt, de száraz volt az út, ezért váratlanul úgy döntöttem, hogy gyalog vágok neki. A kerítésen simán átugrottam, majd minden előzetes bemelegítés, gyakorlás nélkül el kezdtem futni. 

Az utcánkban nem volt semmi gond, de amikor kikanyarodtam a főútra találkoztam néhány csodálkozó arccal. Csak miután hangosan, érthetően jó napot kívántam, nyugodtak meg, hogy nem részeg, hanem szimplán bolond vagyok, ezért békén is hagytak.

A téka kb. 1,5 km-re van tőlünk, de megfogadtam, hogy csak akkor állok le, amikor a lélegzetvétel szabálytalanná kezd válni. Ez meg is történt az első 200 méter megtétele után. Hiába, egy éve semmi komoly mozgás, és 93 kiló...

Így a tékáig 200 méter futás, és 200 méter gyaloglás volt a sorrend. Visszafelé talán kicsivel több gyaloglás, és kevesebb futás.

Elégedett voltam magammal, mert úgy éreztem, hogy nem rogytam össze azonnal, amikor hazaértem. Volt még erőm egy gyors zuhanyozásra, kicsavartam a trikómból az izzadtságot is, és kitettem száradni.

Az asszony ki akarta mosni, de azt mondtam, hogy holnap megint megyek futni. Mert én egy kemény fiú vagyok! Mint a fagyott lekvár.